Kaposváriné Soós Anita & Kaposvári Tamás

PHANTOM OF LAKE KENNEL

A mi történetünk 1999-ben kezdődött amikor is megvettük első bassetünket, ugyanis férjem nagy álma volt,hogy neki is lesz egy ilyen hosszúfülű,szomorú szemű "csuklósbusza". Sajnos még akkoriban nem voltunk kellőképpen tapasztaltak kutyaválasztásban és egy "termelőszövetkezetből" vásároltunk egy kutyust,aki ahogy növekedett egyre nagyobb mozgási problémákkal küzdött.Hat évig ettől függetlenül nagyon nagy boldogságot adott nekünk,de sajnos két éve itt hagyott minket. Ebből tanulva megfogadtuk,hogy legközelebb körültekintőbbek leszünk. Így néztük ki magunknak az "Of Riverside" kennelt Szegeden. Nyolc hónap várakozás után 2001-ben vettük meg a Surján családtól Raj Of Riverside nevü kanunkat akiben már nem kellett csalódnunk. Ő Dózer, akinek színe láttán találtuk meg kennel nevünket a "Phantom Of Lake-et". Dózer ugyanis teljesen fekete mint egy fantom és mivel Sopron mellet egy tónál lakunk így lett ez a kennel nevünk. Dózerral keztünk kiállításra járni, szép eredményekkel.Teljesen beleszerelmesedve ebbe a fajtába vásároltuk meg első szukánkat Gyöngyvadász Nanát, Peggyt, akitől két almunk született. Első almunkból tartotuk meg Adonist aki meghozta nekünk a várva-várt sikert.Nagyon boldogok vagyunk azóta is örülünk hogy ő a családban maradt. Peggy után fél évvel sikerült megvenni hat hónaposan Talajmenti Lokomotív Boci-t,akitől tenyésztője nagyon nehéz szívvel vált meg. 2006 februárjában teljesült egy nagy álmunk,megvettük tenyésztői életünk első import kutyáját Csehországból. Ő Ginger, aki igazán úgy néz ki mint egy fantom,de ő inkább az operaház fantomja mert fél pofája teljesen fehér! 2006-ban megszületett a második almunk amiből eredetileg nem akartunk megtartani de "sajnos" egyik kislánytól nem volt szívünk megválni,akit Boney-M-nek hívnak és kennelünk hatodik tagja.

Kaposváriné Soós Anita amp Kaposvári Tamás

PHANTOM OF LAKE KENNEL

Our story began in 1999 we bought our first Basset hound when since he was my husband's big dream,that will be for him an so long wham,with a sad eye articulated bus. We were not experienced in those days duly in dog choice yet unfortunately and from a cooperative farm a doggie,who increased by increasingly bigger motion problems fought.six years from this provided very big happiness to us independent,but two of his years left us here unfortunately. We vowed for us to have been more cautious nearest learning from this. We picked it out for ourselves in this manner it "Of Riverside kennel on Szeged. We bought it in 2001 after eight days of waiting Surján from a family swarm Of Riverside nevü name our boar in who we did not have to be disappointed already. He bulldozer, the colour of who insight of we found it kennel our name Phantom Of Lake. Bulldozer since he is totally black than a phantom and since he is Sopron breast this kennel was our lodge in this manner at a lake our name.by Dózer inception to go regularly to an exhibition, with beautiful results.totally falling in love into this kind we bought our first bitch pearl hunter Nana, Peggy, from who two litters were born to us. From our first litter holder Adonis who brought the long expected success for us.we are very happy since then we are glad that he stayed in the family. A half turned out with a year after Peggy to be extremely fond Talajmenti Lokomotív Boci is effective monthly-t,from who his breeder very much with a heavy heart relinquished. A big dream of ours came true in 2006 of his Februaries,we bought it our breeder life the dog of first import from Czech Republic. He Ginger, who looks in that manner really, than a phantom,but he the opera house's phantom dared rather his cheek is afraid totally white! Our second litter came into existence in 2006 what we did not want originally to keep but unfortunately from one of the little girls was not our heart to relinquish,who to Boney-M call in and our kennel six royalty.